A költségvetés készítés a legtöbbször része a tervezői megbízásnak, ezért ennek díjával kalkulálnod kell, még akkor is, ha te magad csinálod meg.
Mekkora díjjal számoljak? – szoktak megkeresni a projekt „embrionális” szakaszában, amikor még a tervezői díjat is csak kamarai ajánlások alapján lehet meghatározni, mert még megbízói oldalról is kevés infó van a beruházásról.
Érthető, hogy a tervezőirodák a nemkívánatos feladatok közé sorolják ezt. Ennek több oka is van, és mindben igazat kell adjak a tervezőknek.
- Nincs rá időd.
- Van rá időd, de szívesebben foglalkoznál mással.
- Nem mozogsz otthonosan ebben a témában.
A témában mélyebb vizekre is lehet evezni, csak hogy néhányat említsek.
- | Nincs megfelelő képzés a költségvetés készítésre.
A felsőoktatási képzésben érintőlegesen lehet találkozni a költségvetés készítéssel. Az egységes képzés és tematika hiányzik. Hogyan kell csinálni? Attól függ, ki tanította és mikor.
- | Az elérhető rendszerek bonyolultak.
A korábbi ÉN, ÉNK, ÉMIR és FÉMIR nyomtatott normatételekből digitalizált ÖN (Összetett Normarendszer) bonyolult.
A költségvetés készítés nem gyakornoki feladat. Nagy hiba, ha valaki azt gondolja, hogy ezt helyszíni „gumicsizmás” tapasztalat nélkül jól meg lehet csinálni.
Találkozom nem jól elkészített kiírásokkal, de ezek nem a beruházót támogatják és a projektet jellemzően jelentős pótmunkával zárják.
- | Egy projekt eredményessége kivitelezői oldalon jellemzően nem a mérhető, terven szereplő mennyiségek miatt fordul negatívba, hanem a nem látható, ideiglenes tételek miatt, ezek jelentik a legnagyobb kockázatot.
Nagyobb beruházásnál ezek a terven láthatatlan tételek száma elérheti a 200-at. Csak hogy néhányat említsek: munkavédelem, alvállalkozói konténerek, behajtási költségek, többszöri takarítás …stb.
Csináld magad, így olcsóbb
Válságban igaz lehet. Ha kevesebb a tervezői megbízásod, mint a kapacitásod, akkor megérheti megcsinálnod, de nem javaslom:
- Egyrészt azért, mert ha nincs elegendő megbízásod, akkor jobban megéri azzal foglalkozni, hogy legyen.
- Másrészt azért, mert ha nem vagy gyakorlott ebben, nem biztos, hogy jól készíted el a költségvetést.
- Harmadrészt, tedd fel a kérdést magadban, hogy szeretsz-e költségvetést csinálni.
Azzal is számolj, ha magad csinálod, annak is van egy díja a cégedben. Netán kiadnád a feladatot kollégádnak? Ebben az esetben is azt vizsgáld, mennyi bevételt tud előállítani tervezőként és mennyit más minőségében.
Mivel kalkulálj, mennyibe kerül a költségvetés készítés
A suszter maradjon a kaptafánál. – tanácsolják, és ez itt is igaz. Azért tanultad ki ezt a szakmát és azért alapítottál építészirodát, hogy tervezz. Ha nem ez volt a cégalapítás fő célja, akkor a további mondatok nem neked szólnak.
A beruházás előkészítés egy külön szakma, amelyet a piac egyre jobban felismer. Hogy ennek mi az oka, azt írják meg a tudományos lapok, én ezt csak üdvözlöm, mert ezáltal több az ügyfelem.
Talán az egyre nagyobb befektetői igény a jól előkészített, kevés meglepetéseket tartalmazó dokumentációra, amelynek pénzügyi vázát a jól összeállított költségvetés adja.
- | A költségvetés a projekt pénzügyi gerince, amely alapján a megbízó döntést hoz a beruházásról és platformot teremt a hitelezésre, vállalatba adásra és elszámolásra.
Ezért van kiemelt jelentősége a mennyiségileg jól alátámasztott, dokumentált, méretkimutatással ellátott költségvetésnek.
A költségvetés díjának megállapításakor a költségvetés elkészítésére fordított mérnök napidíj az irányadó. A projekt mérete és komplexitása, a feladat és az igény mind befolyásolják az árat.
- | A költségvetés készítés díjának meghatározásánál nem tévedsz nagyot, ha megbecsülöd az időráfordításod és azt a saját irodád mérnök napidíjával felszorzod. Ha más nem, neked meg kell csinálni.
Itt persze a ráfordított idő becslése a nehezebb. Ha nem mozogsz ebben otthonosan, alá vagy felé becsülsz. Kalkulálnod kell az utólagos számonkéréssel is.
- |Ha úgy érzed, hogy segítségre van szükséged, hogy megbecsüld a költségvetés készítés díját, akkor keress meg nyugodtan és kérj egy ingyenes árajánlatot!
Természetesen én is napi ráfordítás alapján kalkulálok a saját irodám mérnök napidíjával, ebben semmi különleges nincs. Amitől más, hogy én hatékonyabban csinálom ezt, 2008 óta ezzel foglalkozom, otthonosabban mozgok ebben, jelentős tudást és adatbázist halmoztam fel.
Összegzés:
Javaslom, hogy szervezd ki a költségvetés készítési feladatot, mert jobban megéri, mint neked megcsinálni. Keress egy olyan megbízható partnert, akire munkaidőben számíthatsz és elérhető, aki képes és meg is tudja találni számodra a megoldást a kihívásodra. Ha szeretnél segítséget kérni ehhez, vagy úgy általában a költségvetés készítéshez, akkor vedd fel velem a kapcsolatot.
1 megosztás = “köszönöm, ez tetszett, hasznos volt” 🙂